Némán, mindent tudva elhallgatni, jahj!

Megszakadva, pengeélen, jahj!

Borulj ki üde kis pohár,

Mutasd, mit rejt a félhomály.

Ha szívem beleszakad is,

tudnom kell,mit tettem.

Sorsom kenyere ez a véletlen?

Vagy saját undorító vágyam égettem?

Füst száll, harmatos, megbabonáz

Szemem, szívem egyszerre kondul.

Ez az, mire rég vársz.

Nem ember ő, nem is élő…

Egy festmény, mely képzeletembe nőtt.

Műtsék ki kérem az agyamat,

 nem akarok illúziókat!

S taszít tovább a dermesztő tudás…

Édes , nem vagy édes.

Inkább kétes, inkább véres.

Semmiképp vétkes.

Megérleli a barackot bölcs fája,

 mielőtt ledobná.

Ah, szerelemvirág, dongók rajzanak.

Nektárt szívni akarnak.

Szurkálják szívemet, létem kell nekik!

Egy egész, teljes fosztás.

Adjam hát mindenem, hogy élni mertem?

Csordul a méz, serken a vér,

Hullik a sós vízcsepp, nem tehetek ellene!

Vége!

Létemmel többé

nem rendelkezek,

Elvették tőlem a  lelkemet.

Kirabolt csónak, vad veszélyes tengeren,

Kormányzó nélkül…senkit sem érdekel...